Jazz Fesztivál hírek

gere_jazzlogo

V. GERE Jazz-Fesztivál – Latin fiesta

Villány, GERE Birtok (2016.06.10-11.) Egy hagyományteremtő céllal létrejött fesztivál életében öt esztendő nem rendkívüli időtáv, ám éppen elég nagy ahhoz, hogy egyfajta mérföldkövet jelentsen és ünneplésre adjon okot. Kezdeti célkitűzéséhez híven a GERE Jazz-Fesztivál 2016 nyarán ismét jól csengő hármashangzatba rendezi a GERE-borokat, a kifinomult gasztronómiát és az igényes jazz-zenét, a fesztivál ötéves fennállásának minijubileuma […]

patkai_rozina

A bossa nova varázsa – Pátkai Rozina

A Pátkai Rozina Quintet szombaton színesíti bossa nova stílusú koncertjével a GERE Jazz Fesztivál latindzsessz-programját. Rozina két kislánya megszületése után, már két diplomával a zsebében döntötte el, hogy énekesnő lesz. Jelentkezett a konzervatóriumba, tanult és tanított, közben elsajátította a portugál nyelvet is, majd úgy döntött, hogy egy évre kiköltözik Spanyolországba. Az olasz felmenőkkel is rendelkező […]

enyedi sugarka vált

Egy latin lány – Enyedi Sugárka

Az Enyedi Sugárka Jazz Tett zenekar a Gere Jazz Fesztiválon péntek este lép fel. Enyedi Sugárkával, a csapat énekesnőjével beszélgettünk. Honnan jött a latin zene iránti szeretete? Tizenkét éves koromban már biztos voltam benne, hogy dzsesszénekesnő szeretnék lenni, és előbb hallgattam brazil és kubai zenéket, mint Stinget. A latin zenéktől a swingen, és a mainstream […]

Barrio Latino

Kubai hangulat – interjú Bodzsár Tamással

Szombat este a Barrio Latino, az első magyarországi timbazenekar játszik a GERE Jazz Fesztiválon. A csapat zenéjét egy szerencsés véletlen folytán fedezte fel a Grammy-díjas hangmérnök és lemezkiadó, Michael Lazarus, a zenekar első kislemeze a kaliforniai Latin Pulse Music kiadó gondozásában jelent meg 2013 őszén. A „Con Clave Y Tambó” című daluk rövid idő alatt […]

Révész Richárd (3)

Salsa borral – beszélgetés Révész Richárddal

A GERE Jazz Fesztivál péntek esti koncertjén a Révész Richárd dzsesszzongorista irányításával megalakult Ricardo Salsa Club, a salsát és latin dzsesszt játszó legnagyobb és egyben legjobb hazai zenekar lép fel. Az ütősökkel, fúvósokkal és énekesekkel tarkított csapat törekvése, hogy megismertesse a magyarországi közönséget a kubai zenei stílusokkal, és hogy népszerűsítse a latin-amerikai zenei kultúrát. Révész […]

BESZÁMOLÓ: IV. GERE Jazz Fesztivál - Öröm, Zene, Nyár...

2015. június 12-13. Villány, GERE birtok

2015 nyarán immár negyedik alkalommal került megrendezésre a GERE Jazz-Fesztivál, amely mára teljesen eggyé vált a GERE-borok, a különleges ételek és az igényes jazz villányi randevújával. Az első három év után méltán kijelenthető, hogy a GERE Jazz-Fesztivál túllépett bevezetési szakaszán és fogalommá vált a kulturált borfogyasztást, a minőségi gasztronómiát és az értékhordozó zenét komplex élménnyé egyesítő törekvések között.

Illés Tamás, és Pauli Zoltán szervezők

A vendégeit minden esztendőben új ötletekkel köszöntő rendezvény szervezői, Pauli Zoltán házigazda és Illés Tamás zenei programfelelős az elmúlt három év kedvező visszajelzéseiből táplálkozva igazán komoly lépésre vállalkoztak, amikor az ”Öröm, Zene, Nyár” tematikájára épülő idei koncertsorozatot külföldi projektekkel és világhírű sztárvendégekkel töltötték fel. A szokássá vált június közepi villányi örömünnepen így most földrajzi határokat lebontó egyedi formációk ígértek különleges hangulatot az improvizáláson alapuló közös örömzenélés jegyében.

Kőszegi Imre és a fesztivál hivatalos zenekara a GERE Sun Set Jazz Band

A 2015-ös fesztivál további kiemelt érdekessége volt, hogy saját zenekarként mutatta be a 70. életévét nemrég betöltött Kőszegi Imrét és zenészbarátait, akik GERE SunSet Jazz Band néven adtak pohárköszöntő ráhangolódást és 1-1 órás különálló koncertet a két estén a kifinomult és dallamos jazz rajongói számára. Hazánk legendás jazz-dobosának egyfajta ”drums poeticája” volt a két felvonásos fellépés, amely a jazz összes irányzatának felölelésére tesz kísérletet. Természetesen meghatározó szerep jutott a doboknak és különleges ritmusoknak, felölelve Kőszegi Imre több mint ötvenéves munkásságának lényeges elemeit. A különleges hangszer-összeállítású formációban olyan nagy formátumú zenészek érkeznek társként, mint Csík Gusztáv -zongora-, Orbán György nagybőgős és a fiatal trombitás, Pecze Balázs.

Sheyla Bonnic, Brad Vee Johnson, Evelyn Asiama, Bebe

A péntek esti szuperprodukció – a korábbi évekhez hasonlóan – nemcsak egyedi zenei élmény közvetítésére, de a közönség megmozgatására is hivatott volt. Az 1970-es évek egyik legsikeresebb pop-együttesének, az euro-disco egyik legelismertebb sztárjának legemlékezetesebb slágerei hívták táncba a közönséget: a Boney M. legnépszerűbb darabjai csendültek fel Sheyla Bonnick, a zenekar 1975-ös legelső formációbeli tagjának hamisíthatatlan tolmácsolásában, jazz-átiratok köntösébe öltöztetve. Ebben a produkcióban Sheyla a Bebét, Bársony Bálintot, Marschall Norbertet és további nemzetközi szintű session-zenészeket felvonultató Star Jam Band társaságában és művészbarátaival, Brad Vee Johnsonnal illetve Evelyn Asiamával adott fergeteges élő koncertet a villányi parkettördögöknek. A másfél-két órás show alapelemeihez tartozott az improvizációkon alapuló spontaneitás és a fantasztikus színpadi hangulat megteremtése, amely kétségkívül magával ragadta a közönség minden tagját.

Joan Faulkner

Nem kisebb fordulatszámon pörgött tovább a másnapi program sem, ahol a jubileumi Kőszegi-projekt érzékletes felvezetését két káprázatos fekete díva emlékezetes előadása vette át:
Az Egyesült Államokban született s Németországban letelepedett Joan Faulkner egész egyszerűen A Hang – legjobban talán így jellemezhetjük. Kisgyerekkora óta énekel gospelt, de repertoárja mára a jazz, blues, soul, pop skáláján mozog. Hosszú utat tett meg egy lelkipásztor gyermekeként és minden bizonnyal még ennél is tovább jut, köszönhetően tökéletes profizmusának és fantasztikus színpadi jelenlétének. Joan Faulkner Németország legkeresettebb exportjai közé tartozik, akiről nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ő az egyik legjobb amerikai hang a kontinensen.

Pat Appleton

Német anya és libériai apa gyermeke Pat Appleton, aki Németországban először politológiát tanult, de hamar ráébredt, hogy a zenéhez, benne is az énekléshez nagyobb tehetsége van. Különféle próbálkozások, film- és reklámzenei kísérletek után 1998-ban csatlakozott a De-Phazz Sound Collective-hez, amely formációban énekesként és szövegíróként is komoly sikereket ért el.
A két énekesnő előadása külön-külön is felejthetetlen élmény, egyszerre viszont valódi dupla dinamit. Kettejük villányi fellépése attól vált igazán izgalmassá, hogy a gospel, a funky, a mainstream vokális jazz és világhírű jazz-örökzöldek, valamint swing-jazz ikonok repertoárjának darabjai ugyanúgy helyet kaptak a műsorban, mint a népszerű De-Phazz-tételek, mindez ráadásul nagyzenekari hangszerelésben, Magyarország elsőszámú big bandjének, a műfaj klasszikustól kortársig terjedő vertikumának minden állomását hitelesen reprezentáló Budapest Jazz Orchestrának a támogatásával.

Nat Osborn

Külföldi szárvendégeink sora márpedig még itt sem ért véget, sőt…
Az idei fesztivál levezetését a tengerentúlról, egyenesen New Yorkból érkező hatfős Nat Osborn Band szavatolta, akik úgy csűrték-csavarták a műfaji kereteket, mint ahogy Kozma Szabolcs, a Mandula Étterem és Borbár séfje keveri a fűszereket. Egy kis funk itt, egy villanásnyi reggae ott, hozzá dögös jazz és blues: a végeredmény egy teljesen sajátos és eredeti hangzás a műfajon belüli irányzatok egyvelegével.  A 2011 végén alakult s amerikai ismertségére szokatlanul gyorsan szert tevő zenekar vezetéséért felelős énekes-billentyűs Nat Osborn karizmatikus előadását ezúttal ördögi gitárszólók, invenciózus basszusjáték, határozott dobkíséret és energikus fúvósszekció segítette.

A fentiek alapján könnyen belátható a szervezők nem titkolt szándéka, miszerint 2015-ös programjával a GERE Jazz-Fesztivál eddigi történetének legforróbb hangulatú kiadását kívánták elkönyvelni …

Képgaléria 2015

Bor-, és gasztronómia...

Az idei esztendőben is a Mandula Étterem és Bor-Bár séf csapata szolgáltatta a gasztronómiai aláfestést a rendezvényen.

A fesztiválra érkezőket mindkét napon, a koncert program előtt jéghideg GERE habzóborokkal, valamint gouremt bor-falatokkal vártuk.
Éttermünk legénysége két napon keresztül igazi piknik hangulatban, szabadtéri látványkonyhából kínálta  a változatos és különleges fogásokat.

A borokról három pincészet a házigazda GERE Attila Pincészete, a Weninger & Gere Pincészet, valamint a Csillagvölgy Pincészet gondoskodott.

Beszámoló III. GERE Jazz Fesztivál, a nagy időutazás...

2014 nyarán immár harmadik alkalommal került megrendezésre a GERE Jazz-Fesztivál, amely mára teljesen eggyé vált a GERE-borok, a különleges ételek és az igényes jazz-zene villányi randevújával.

A vendégeit minden esztendőben új ötletekkel köszöntő rendezvény szervezői, Pauli Zoltán és Illés Tamás idén egy igazán egyedi élmény megteremtését tűzték ki célul: térben, időben és zenében is utazásra invitálják a fesztiválra érkezőket.

Invitáló videók 2014

2014. június 13-, 14-én megelevenedtek az 1920-as és ’30-as évek s velük mindaz, ami ezt az időt jellemezte és a mai napig emlékezetessé tette: a GERE-birtokra századeleji autók gördültek be, régi filmek idézték az elmúlt, ám kissé sem letűnt korszakot, megfelelő jelmezek varázsoltak autentikus hangulatot egy évszázad távlatából a jelenbe. A vendégek is aktív részesei voltak egy korhű, amerikai ”garden party” mámorának Villányban.

A film..

A beöltözés nemcsak élményt nyújtott, de igazán értékes nyereményeket is hozott a helyszínen lencsevégre kapott, a ’20-as, ’30-as évek divatja szerint legstílusosabban öltözött vendégek számára.

Koncert program, június 13. péntek

Balázs Elemér Group

A kétnapos esemény zenei programja továbbra is az előző években már tapasztalt változatosság jegyében került kialakításra. Az idei rendezvényt a Balázs Elemér Group ”The New BEGinning” címet viselő lemezbemutató koncertje indította. Az utolsó albumát öt éve kiadott zenekar új lemezének címe is beszédes, hiszen az újjászületésre utal: az együttesben rövid ideje két új énekes – a neves, nemzetközi zenei életben is keresett Szőke Nikoletta és a fiatal, kiugróan tehetséges, 21 éves kora ellenére markáns, különleges hangú Szakonyi Milán – volt hallható. A hazai jazz-világ kiemelkedő egyéniségei által alkotott zenekar egyedi hangzása a fesztivál legelső pillanataitól kezdve garantáltan maradandó élményt adott.

Szentpéteri Csilla & Band, vendég: Zséda

Tavalyi villányi látogatása során a crossover hazai királynőjét, Szentpéteri Csillát annyira megigézte a GERE Pincészet és inspiráló környezetének varázsa, hogy művészként történő visszatérésének gondolata szinte magától értetődő volt. Az igazi magyar jazz-kiválóságokkal érkező, mediterrán temperamentumáról ismert zongorista előadását a Cotton Club Singers alapítótagjaként megismert, 2002 óta sikeres szólókarriert ápoló, eMeRTon-díjas énekesnő, Zsédenyi Adrienn – azaz Zséda – közreműködése tette még emlékezetesebbé.

Peet Project

A szervezők nem titkolt célja volt, hogy a péntek estét – immár hagyományosan – most is fiatalos, lendületes, könnyed levezetéssel zárja, amelyet hazánk nemzetközi hírű pop-funk-jazz zenekara, a Peet Project szavatolt. Az amerikai rádióknál a ”smooth jazz” műfajon belül kiemelkedő játszási gyakoriságot elért csapat a floridai és kaliforniai szereplése után Villányban igyekezett kiérdemelni a közönség álló ovációját. Fergeteges hangulatú koncert volt!

Koncert program, június 14. szombat

Joe Fritz, Mia Kim (USA), Tommy Vig (USA)

A nagy Gatsby korába visszanyúló zenei időutazás a szombati programot fémjelzi. ”Swing is all around” című koncertjével az I. GERE Jazz-Fesztiválon történő fellépését követően az Egyesült Államokba vonult s e harmadik évadra visszatért jazz-klarinétművész, Joe Fritz amerikai barátaival – Mia Kimmel (USA) a legendás Kim Sisters egyik alapítójával és a hazánkban gyakran vendégszereplő Tommy Vig vibrafonossal – szolgáltatott hamisítatlan tengerentúli alapot a ráhangolódásra.

Budapest Jazz Orchestra

Az 1998-ban megalakult BJO igazán nagy áttörést jelentett a hazai jazz-élet számára, hiszen létrejött Magyarország első, professzionális nagyzenekara, amely hangzásával a ’20-as évek Amerikáját idézte. Az együttes kiváló munkásságának ékes bizonyítéka az elmúlt bő 15 év, amely idő alatt számos koncert, hazai és nemzetközi elismerés illetve megszámlálhatatlan külföldi előadó színesítette a zenekar palettáját.

A villányi időutazás gerincét alkotó produkció első fele a ”Swing Evening Show” címet viselte, amelynek során a 17 zenész mellett Fehér Adrienn, Urbán Orsolya, Mujahid Zoltán és Farkas Gábor ”Gábriel” énekesek közvetítették a műfaj örökzöld dallamait.

Charlie Jazz – vendég: László Attila

A III. GERE Jazz-Fesztivál záróakkordját jelentő második részben a Budapest Jazz Orchestra játékához a hazai pop- és jazz-világ ünnepelt zeneszerzője és gitárosa, László Attila és a Liszt-díjas énekes, sokoldalú könnyűzenész, jellegzetesen rekedt hangú előadóművész, Horváth Károly – vagy közismert nevén CHARLIE – nyújtott felülmúlhatatlan adalékot.

A koncert végén a GERE-borok mellett egy ”dupla whiskey” is kitöltésre került…

Csúcsgasztronómia 2 napon át

Az idei esztendőben is a Mandula Étterem és Bor-Bár Villány séf csapata két napra kiköltözött a GERE birtokra.
A fesztiválra érkezőket mindkét napon, a koncert program előtt jéghideg GERE habzóborokkal, valamint gouremt bor-falatokkal vártuk.
Éttermünk legénysége két napon keresztül igazi piknik hangulatban, szabadtéri látványkonyhából kínálta a változatos és különleges fogásokat.

Képgaléria a fesztiválról itt!

Beszámoló az eddigi fesztiválokról...

A néhány évvel ezelőtt megálmodott, és mára már hagyományossá vált rendezvény küldetése, hogy összehozza a GERE borokra, az igényes jazz zenére, és a különleges gasztronómiára érzékeny közönséget egy kétnapos, teljesen egyedi hangulatú eseményre.

A szőlőskerti környezetben megszólaló jazz zene és a GERE borok találkozása által teremtett hangulat mind a fellépő művészek, mind a közönség számára maradandó élményként szolgált.

Ízlelni, érezni, megélni… A komplex GERE bor élmény, hangzik a már jól ismert szlogen. És valóban, a GERE borok által nyújtott élmény mára már jóval több, mint csupán a bor élvezete. Benne sűrűsödik a GERE család üzenete, ízlése, és elkötelezett szándéka egyfajta különleges élet MINŐSÉG közvetítésére az erre igényes közönség számára

Legyen részese Ön is a varázslatnak, legyen a vendégünk!

Szeretettel várjuk!

Pauli Zoltán
házigazda, szervező

Tekintse meg beszámolóinkat az eddigi fesztiválokról

I. GERE Jazz Fesztivál

Nagy sikerrel, csodálatos időben lezajlott a hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. GERE Jazz Fesztivál Villányban.

Az ötletgazda és szervező Pauli Zoltán szerint a bor, a gasztronómia és a jazz igazán különleges ünnepe volt ez a kétnapos esemény. A varázslatos borvidéki környezetben, valóban a szőlőskertek ölelésében megrendezett fesztiválon 2 borvidék, 2 pincészet, 2 étterem és 2 koncertsorozat adott randevút a gourmet- és zenerajongó közönség számára.

Bővebben

A Gere Pincészet meghívására a remek fehérborairól nemzetközi szinten is ismert és elismert Pannonhalmi Apátsági Pincészet két napon keresztül vendégeskedett Villányban. A példaértékű baráti együttműködés részeként a naplemente-program alkalmával mindkét este gyöngyözőboros fogadást adott a két pincészet.

A fogadást követően akusztikus jazz-zenével, valamint pannonhalmi és villányi borokkal kísért gourmet-vacsorán vehetett részt a közönség. A csúcsgasztronómia egyik baranyai zászlóvivőjeként is emlegetett, szintén Gere-érdekeltségű Mandula Étterem és Bor-Bár séfjei igazán különleges ízutazásra repítették a résztvevőket.

A zenei program keretében a hazai jazz meghatározó szereplői léptek színpadra Villányban. Fergeteges, kontinenseken átívelő zenei élményt nyújtó koncerttel nyitotta meg a fesztivált Babos Gyula, Lantos Zoltán és Emilio közös zenekara, a BA-LAN-cE, amelyet a Hot Jazz Band követett. Szombaton a Vukán Trió, majd a Váczi Eszter és a Quartet jeleskedett a pódiumon, végül a Sunny Dance Band Wolf Kati közreműködésével szólította táncba a közönséget és zárta a sorozatot.

Ez volt az első olyan hazai jazz-esemény, ahol ilyen magas minőségben, minden túlzás nélkül világszínvonalon találkozott különleges környezetben és varázslatos hangulatban a BOR, a JAZZ és a GASZTRONÓMIA.

Részletes beszámoló, videó és képgaléria itt!

II. GERE Jazz Fesztivál

Az első igazán csodálatos nyári időben június 14-15-én sikeresen lezajlott a II. GERE Jazz Fesztivál Villányban. A szervezők szándékának megfelelően sikerült egy igazán exkluzív, “garden party” hangulatú eseményt létrehozni a szőlőskertek által körbeölelt pincészet varázslatos kertjében.

Bővebben

Az első este Falusi Mariann és Sárik Péter koncertje nyitotta meg a fesztivált. A népszerű énekesnő és a sokoldalú jazz-zongorista több éve tartó együttműködése számtalan közös produkciót hozott már létre, amelyek anyagából csemegéztek a villányi eseményen. Közismert jazz-sztenderdek, Gerschwin-, Bernstein- és Cohen-dalok hangoztak el, de megszólaltak régi magyar slágerek izgalmas jazz-feldolgozásai is.

Az este fő eseménye Fábián Juli és Zoohacker koncertje volt. Az elektroakusztikus formációt 2011-ben alapította a két különböző műfajból érkező, mégis közös hangot találó zenész: Fábián Juli és Palásti Kovács Zoltán alias Zoohacker. A két zenész világának összefonódása egy olyan hatékony szerzőpárost hívott életre, mely azonnal egyedi hangvételű saját szerzeményeket komponált. A számok különlegességét az adja, hogy egyrészt szinte az összes modern irányzat teret kap, másrészt a régebbi műfajok újraértelmeződnek a mai modern felfogás és az elektronikus hangszerelés által. Mindennek eredménye: igazi minőségi jazz-pop. A csapat a két vezéregyéniségen túl természetesen további kiváló zenészekkel egészült ki, és fergeteges koncert kerekedett péntek este.

Szombaton az előző évi fesztivál gyakorlatának megfelelően három zenekar váltotta egymást a színpadon. Az első előadást a méltán világhírű jazz-zongoristánk, Szakcsi Lakatos Béla nevével fémjelzett Szakcsi Quartet adta. A zenekar programja egyedülálló, sőt stílusteremtő, amelyről maga Szakcsi a következőképp nyilatkozott: „Számomra a világzene nem az, amikor egy kubai vagy cigány zenész a saját népe melódiáit játssza, hanem a különböző zenei kultúrák és stílusok eggyé olvadása. Nálam most a magyar és cigány elemeket a keleti zene szálai szövik át, de a blues felé is elkalandozom, miközben feltűnnek frázisok Bartók I. zongoraversenyéből és tagadhatatlan a kortárszene hatása. Ráadásul mindebből a dzsessz lüktetése is kihallatszik.” Különleges koncert élmény volt.

Nincs még egy alkotó, aki úgy ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel és akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna, mint Dresch Mihály. A fesztivál egyik legnagyobb főhajtása a magyar népzenei gyökerek előtt, az 1984-es alapítása óta ugyan többször átalakult, de azóta is töretlenül a maga egyéni, másokkal nehezen rokonítható útját járó Dresch Quartetet koncertje volt.

A Sunny Dance Band és Wolf Kati nagy sikerű tavalyi fesztiválzáró koncertje után az idei évre szándékosan és tudatosan olyan zenekar kapta meg a záróakkord feladatát, amelynek előadása kétségkívül talpra állítja és megmozgatja a közönséget: ez a Budapest Bár! A magyar pop- és rockzene kultikus alakjait is magához gyűjtő csapat filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres tételeket dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva. A siker ezúttal sem maradt el.

Részletes beszámoló, videó és képgaléria itt!